Hip Hop/Rap Archive

Hősök Raplife

Hősök – Teljes egészében meghallgatható az új lemez

A ritmikus szájkarate veszprémi fenegyerekei vadonatúj koronggal rukkoltak elő, amit teljes egészében meghallgathatóvá is tettek. A Raplife a csapat hatodik teljes hosszúságú albuma, 11 friss tétellel, 42 percben. Ha az áradó pozitivizmus, és a sokatmondó szövegek miatt szeretted meg őket, az új …
I Told U

I Told U – Elkészült az Ellenméreg című EP

Mohács városának undergroundjából indult hódító útjára az I Told U zenekar, amelynek tagjai igyekeznek a rap, és a metál zene legjobb tulajdonságait ötvözni saját produkciójukban. Idén márciusban jelent meg második EP-jük Ellenméreg címen, öt saját szerzeménnyel, valamint egy korábbi daluk akusztikus újragondolásával. …
Fauverney banda

Fauverney – Poszt rock dallamok a fővárosból

Egy nem feltétlenül könnyen emészthető, de annál tartalmasabb zenét játszó budapesti projektet szeretnék veletek megismertetni, ami több műfajjal kokettál, de mégis leginkább poszt rockként aposztrofálható. A Fauverney lényegében Hegedűs László szellemi terméke, akinek engedjétek meg, hogy bemutassa saját produkcióját! A Fauverney formáció …